Síelünk

Na ez az amit imádok, reszketek érte, nem lehet lecibálni a hegyről, sírok ha nem mehetek. Nem érdekel hány éves vagyok akkor is. Na bemegyünk a nagyjaimmal a hütte helyett a melegedőbe, lévén Kishazánkban vagyunk, kicsi, olcsó, GYES-es síelésen (na igen pár éve ezt én is lefi.ztam, de sz..r!! De nem! Nagyon klassz helyek vannak ám, ajánlom sorstársaim figyelmébe.). Tehát a melegedő... Ott ül egy pár korombeli szép kis nőci, mindnek szépen fésült a haja, eszegetik a sült krumplit, szép, lakkos a körme, tip-top a felszerelése. Hűha.. Gyorsan lekapom a sapkám: "Hé fiúk (a gyerkőim) nem kenődött el a festékem? És a hajam nem túl borzas?" Jönnek ám az őszinte válaszok, melyeket megerősít a büféablak visszatükröződő fénye: "Háát Anya, tiszta víz az arcod és a szemöldököd meg az orrod tök havas. Itt a sapóm töröld le. És igazítsd meg a hajad is!" Elönt a szokásos szégyenérzet, már megint nem vagyok a topon. Aztán kibuggyan belőlem a nevetés. Eh nem érdekel! Igen, én annyira imádom a hegyet, hogy nem pazarlom arra a drága időmet, hogy lemenjek a kocsimba a lent felejtett síszemüvegemért és különben is kifejezetten imádom, ahogy megcsipkedi az arcom a hófúvás és nem érdekel, hogy 10 éves a sígatyám, mert inkább még két napra eljövök egy újnak az árából. Már imádom is hogy ennyire imádok élni.