Meló? Hivatás?

Lassan megint ott vagyok, hogy munkát kell keresnem, lévén lejár a GYES kiszabott ideje. Most először félek. Na nem, nem attól amitől hangos ma Magyarország (a munkanélküliségre gondolok), nem kis probléma az sem,de én valami egész mástól félek. Eddig nagyjából külkeres voltam több helyen, bankban dolgoztam, jól utáltam valamennyit, de hát pénz beszél, kutya ugat, nap végére meló elvégezve, napközben meg valami álomvilágfélében való ábrándozás határozott meg, mert kb. utálok egyhelyben ülni és értelmetlen kimutatásokat készíteni, monotonon, papírhalmokat gyártani. Az elmúlt pár évben valami olyan erővel robbant ki belőlem Szabó Rita, hogy per pillanat fogalmam sincs hogyan fogom reggelente felhúzni a tűsarkút, felkapni a kiskosztümöt és decens kis parfümillatot árasztva magam körül belibbenni az elegáns üvegajtón, tarsolyomban a legfrissebb közéleti hírekkel és természetesen a "nagyonboldog" vagyok mosoly mellé járó jópofa kis megjegyzésekkel. Vagy hülyébbnél hülyébb motivációs leveleket összehazudni. Félreértés ne essen, nem a munka büdös, sőt kifejezetten pörgős típus vagyok, amolyan jövő menő intézkedő, két telefon csörög egyszerre fazon, és bár imádom a kölkeimet, abszolút nem vagyok az a mindeneim a gyerekeim, nagybetűs ANYA sem. Egyszerűen pokol őszinte lettem leginkább magammal szemben és még a pénz sem motivál annyira, hogy hazudozzak. Úgyhogy valami új következik. De én sem tudom mi. Tiszta science fiction.

Úgy ni!! Dolgozik a kétéves

Nini kártyapakli! Dobjuk csak le a galériáról! Únni! Hűha! Egy tál pattogatott kukorica! Pacskoljunk csak bele! Mindenhova jusson ám! Szőnyegre, kanapéra, billentyűzet közé! Únni! Jé pocsolya! Zsupsz bele. Na várj ez így nem jó, a sapkám még nem sáros. Még egyszer! Únni! Azta! Filctoll! Tütükét a falra jó sokat! Meg a konyhabútorra! És a tesó füzete se maradjon ki! Únni!
Úgyhogy ha valaki manapság halálra akar rémíteni elég annyit mondania: Úgy ni! Biztos megáll a szívem.

Évanő

Hé Évanő ott a kút mélyén! Kifele! ... Hiába hallgatsz, tudom  hogy ott vagy, ismerlek jó! Mit jól! Túl jól! Pontosan emlékszem az allűrjeidre, te mohó kis életélvező! Nagy játékos vagy! Na gyerünk! "NEM!" Neem? Na már miért nem?? "Mert én nem szeretem a fazékkavarást, meg a kakispelust! Én a pazarluxust szeretem, meg az ötcsillagos kényeztetést!" Luxuust??!! Kényeztetést??!! Majd adok én neked olyan kényeztetést! Kijössz te még onnan, csak várj. Hol a fehérneműs fiókom! Nini csipkés combfix az aranyidőkből! Miniszoknya! Feljön még? Háát.. nem mondom.. (Faros lett a menyecske... höhhöhöhhö). Csöcsösbögyös pirospóló, rúzsocska, bizsucska, tűsarok. Na megvan. És kopog is Évanő a húsosfazékhoz, almozza a kölköt piroskörömlakkal. "Anya!! Te mész valahova???" " Én?? Neem." "Akkor??!! Mi ez a cucc??" " Ma ehhez van kedvem. Valami nem tetszik?? ... Na azért!"
Na látod Évanő! Nem megmondtam? Nem képzelted, hogy csak úgy leléphetsz a színről??

Twillight Saga

Sokat töprengtem ezen a könyvön, illetve könyvsorozaton. Tudni kell, hogy én imádok olvasni, gyerekkorom óta, fizikai szenvedést okoz, ha épp nincs egy jó könyvem, és Apámnak hála aki tömött jobbnál jobb könyvekkel, pillanatok alatt mérem fel, hogy ponyva -e vagy sem, van e tartalom valósan vagy sem, szinte fáj, ha hígak a mondatok és ordítanék, ha nem érzem a stílust.
Tehát a Twillight Saga.
A fiam megvetette a boltban, így elolvastam. Azt kell mondjam, hogy a szövegezés rettentő egyszerű, a szókincs botrányosan gyér és mégis. Tetszett a könyv. De miért könyörgöm?? Miért tetszett Rita? Hol van ez a Harry Potter, vagy a Mary Poppins irodalmi stílusához mérve? Mivel utóbb a filmeket is láttam, először elintéztem azzal a vérmes kis kuncogással, hogy hát Rita a 39 éve ellenére szerelmes lett Robert Pattinson elképesztően gyönyörű pofikájába, majd megvettem a DVD-ket, mert valami szenzációsat alkotott a fotós (nem tudom ezt a filmszakmában hogy hívják), de a filmek színvilága egyszerűen gyönyörű, mindent egy zöld üvegen keresztül látsz, gyönyörű álommá olvad össze a türkiz, a világoskék, a fűzöld, a lila és az óarany.
De rájöttem nem ez a titok. A kutya mélyebbre van elásva.
Aztán megtaláltam. Hosszú idő óta először születik olyan szerelmeskönyv, ahol  a leány szüzességét a férje veszi el, bizony az esküvő után, sírig tartó (és meg is valósuló) szerelem ígérete után, megküzd érte, oltalmazza, védi, csak ő kell neki és senki más, bármilyen hibával rendelkezik is a lányzó. Ugyanakkor ez a lányzó bizony meri vállalni a saját véleményét, szeretetét egy másik fiú iránt, nem fél az asztalra pakolni saját érzéseit sem. Ebben nagyon mai. Ez így, egy normál szerelmi történetben, ha ezt nem vámpírok és vérfarkasok játszanák, eladhatatlan lenne. Hányingert keltően giccses, életszerűtlen, nevetséges, undorítóan szirupos. Mert az élet nem ilyen, ezt jól tudjuk. De annyira, de annyira összefoglalta minden kislány, nagylány, meglett anya és nagymama belső titkolt vágyát, hogy igen, engem ennyire és így szeressenek, hogy szerintem itt a siker titka.

Komolyra fordítva a szót, vagyis a mai tizenévesek

Bár minek, az unalmas és komolyra fordul az magától is általában, a dög. Na de tényleg.
Tehát itt és most beleordítom a világba, hogy úúútálom a "bezzeg az én időmben" sztorikat, a "jaaj nekünk még nem volt laptopunk, anyjukat csicskának hívják, azt sem tudják mi az hogy személyes beszélgetés, nincs szókincsük, stb." féle rendre megjelenő, a mai tizenéveseket lehúzó dumákat. Nekem van, kettő, jelentem  a legnagyobb tizennégy, a középső tizenkettő, és tényleg hazarohannak, számítógép bekapcs és együtt lövöldöznek online, miközben skype-on konzultálják meg, hogy ki hol van a virtuális térben éppen. Az okostelefonra olyan sebességgel töltenek le mindenféle alkalmazásokat, hogy én azt már nem bírom követni, és ha itthon lerohad valami elektronikus kütyü, hát ők, csak egy "jaaj Anya még ezt sem tudod" pillantással seceperc alatt helyrehozzák. Igen, tényleg nem a parkban lógnak mint mi, nem a játszin lógázzák a lábukat a hintában, ahogy 20 éve tette a nagyonmenő banda a kispesti grundon, DE!!!!! Jelentem hiteles forrásból, a lelki értékítéletük egy szeizmográf érzékenységével vetekszik, megdöbbentően tiszta, sőőt, azt hiszem hogy allűrmentesebb mint 20 éve volt. Igen, nem elég ha egy csaj szép (merthogy az enyéim fiúk, így ebből a szemszögből írok, jelentem), legyen vagány, okos, és ami fő, (főbb, mint mindenféle hosszú hajzuhatag és tűsarok) ne játssza meg magát, ne nyafogjon és lehessen vele jókat dumálni. Ez tetszik!! Na nem fényezni akarom őket, nekünk is megvannak a magunk kőkemény csatái a "na most azonnal kapcsold ki  a gépet, tűnés tanulni és már megint mekkora kupleráj van a szobádban címmel", de könyörgöm hagyjuk már azt hogy ez a generáció mennyire életidegen, elkényeztetett életet él! Ők valami totálisan új úton járnak, mint ahogy mi is azon jártunk anyáinkhoz mérve és aki nem látja ezt be az egyszerűen retteg a változástól, az újtól. Márpedig szerintem addig vagyunk fiatalok, amíg - legalább valamelyest - tudunk úszni az áramlatokkal. Egyébként olvastam  Nők Lapjában egy k.. jót, egy szociológus csajtól: "Ez a generáció már nem várja el a partnerétől, hogy rózsaszín álmait teljesítse, nem önti le cukormázzal a mondandóját. Rettentő puritánul kommunikál, mégis a szakítások sokkal emberibbek lettek." Hát valahogy így, szerintem is.

Macskák

Na takarodj kifele, büdös rib..c, nem átallsz megharapni, tünés, alo mars, kifele. Ahogy csapódik a teraszajtó, még elkapom a gyilkos pillantást és mintha egy éles fújás is járna mellé. Okéoké értem én, dögöljek meg. Ebben a pillanatban a kicsi elnyúlik a puha szőnyegen, épp oda ahol a koratavaszi napfény besüt, kéjesen a másik oldalára fordul, ásít egy bajuszremegtetőt és esküszöm vigyorog. Biztos tudatában annak, hogy a Vénasszony kintről figyeli. Ilyen álnok, sumák bandát nem hordott még a föld a hátán. Mert az biztos, hogy ha hátatfordítok, akkor valamelyik felugrik a konyhapultra potyázni, de csak a tompa puffanásról tudom, hogy ott járt, mert mikor odanézek, már nincs fenn, ááá. Lakásom egyetlen picike részének, ami még megmaradt nekem, a hálószobámnak, ahová még a kölkeimet sem engedem be, ahogy csak résnyire nyílik az ajtaja, valamelyik biztos, hogy laposkúszásban bevágtat a franciaágy alá, jó mélyre, hogy a partfisnyéllel se lehessen kitessékelni.
Valaki azt mondta nekem, hogy, idézem: "Te hogy szereted a macskákat! Mindig van néhány nálad!" "Aha", válaszoltam. Mégsem mondhattam, hogy a rosseb szereti őket, ők szeretnek engem, mert esküszöm nem viccelek, mindig megtalál egy, aki persze icipici, reszket a farka, csupacsipaféregbolha, és csak a tábla nem lóg a nyakán, hogy vigyél haza, mert ha te nem, akkor én bizony ittpusztulok. Hát ennyit a macskáimról.
PS: Na jó szeretem őket. Kicsit. A Vénasszonyt a legjobban, mert annyira útálatos, hogy azt úgysem hinné el senki, és már 10 éve nyomja mellettem.

Álmodom

Ivy, legyen kedves becsukni a spalettákat, holnap minimum 11-ig aludni szeretnék. Így, jó lesz. Ja és reggelire fahéjjal szólt forró csokoládét kérek, egy banánsplit-tel, igen, igen, ne nézzen úgy, pontosan így, ide az ágyamba. Hogy a damaszt ágyneműből nem lehet kimosni a csokoládét?? Hát kit érdekel, én gondom?? Még valamit: szóljon kérem Mr. Twelvetrees-nek, hogy jöjjön be. Köszönöm. James? Szóljon a masszőrnek, hogy csak délre jöjjön és legyen kedves megtankolni a a hármas számú Porschét.  És kérem tömje tele a pénztárcámat készpénzzel. Hogy úrinő nem fizet koszos bankókkal? Azzal maga ne törődjön. Többet, többet, dehogynem, belefér. Úgy ni, nem baj ha púpos. És most elmehet, hallgattassa el a papagájt odafönt..

Farsangolunk

Anya, én zsiráf leszek. Így, kijelentő módban. Szóval Anya, oldd meg, ez pontosan ezt jelenti. Zsiráf. Hát miért nem macska?? Vagy nyúl?? Jó hogy nem rövidcsőrű hangyászsün. Na jó, irány a padlás. Egy órás turkálás a rumli közepén, majd diadalittasan kiemelek egy kopott, sárga pokrócot, ez épp jó lesz! Szarvat és fület is kreálok kartonból, meg hosszú, bojtos farkat, egész helyes. Este 8-ra kész és a gyermek is elégedett, jöhet a holnapi farsang. És a foltjai, Anya? A mijei?? Hogy még pöttyös is a nyomorult? Este 11-re, a 27. folt után elátkozom az egész zsiráfnemzetséget. Csak egynek bocsájtok meg, amelyik reggel 7-kor egy elégedett sóhajtás kíséretében rámvigyorog. Egész intelligens példány lehet, szemüveget visel az orrán.

Síelünk

Na ez az amit imádok, reszketek érte, nem lehet lecibálni a hegyről, sírok ha nem mehetek. Nem érdekel hány éves vagyok akkor is. Na bemegyünk a nagyjaimmal a hütte helyett a melegedőbe, lévén Kishazánkban vagyunk, kicsi, olcsó, GYES-es síelésen (na igen pár éve ezt én is lefi.ztam, de sz..r!! De nem! Nagyon klassz helyek vannak ám, ajánlom sorstársaim figyelmébe.). Tehát a melegedő... Ott ül egy pár korombeli szép kis nőci, mindnek szépen fésült a haja, eszegetik a sült krumplit, szép, lakkos a körme, tip-top a felszerelése. Hűha.. Gyorsan lekapom a sapkám: "Hé fiúk (a gyerkőim) nem kenődött el a festékem? És a hajam nem túl borzas?" Jönnek ám az őszinte válaszok, melyeket megerősít a büféablak visszatükröződő fénye: "Háát Anya, tiszta víz az arcod és a szemöldököd meg az orrod tök havas. Itt a sapóm töröld le. És igazítsd meg a hajad is!" Elönt a szokásos szégyenérzet, már megint nem vagyok a topon. Aztán kibuggyan belőlem a nevetés. Eh nem érdekel! Igen, én annyira imádom a hegyet, hogy nem pazarlom arra a drága időmet, hogy lemenjek a kocsimba a lent felejtett síszemüvegemért és különben is kifejezetten imádom, ahogy megcsipkedi az arcom a hófúvás és nem érdekel, hogy 10 éves a sígatyám, mert inkább még két napra eljövök egy újnak az árából. Már imádom is hogy ennyire imádok élni.

Kölykök beszélgetnek

Hallom ám a középsőmet (12 éves) a kisszobából, szigorúan minden humortól mentesen: "Látod Benike (2 éves) ez itt a cica háta. Ez meg a szeme és bajsza. Lába is van neki! Látod?? Ez meg itt a farka. Neked is van farkad, csak máshol." Mindezt a "Who let the dogs out?" című, jellem- és ízlésformáló rapzene kíséri, a kicsim becsületes vokálozása mellett a refrénnél: "U-UU-U-UU"

A nyelvem

Nem én vagyok a hibás érted?? A nyelvem. Csakis Ő tehet a plusz 5 kilóról. Nna. Bent lakik a számban ez a kacér kis bestia, ádázul megringatja magát, ha valami íncsiklandó illat száll felé. Megrezegteti magát, vár egy hatásvadász pillanatig, és lecsap. És már magáévá is teszi a frissen sült melegszendvics ropogós héját, az olvadó sajtfolyammal együtt, becsókolja az isteni sült lilahagymát.. ÁÁÁ... Vagy a sarki hentesnél kapható füstölt, langymeleg kis sonkadarabot, rajta azzal a meg nem nevezhető kis páraréteggel, amitől olyan friss, puha rózsaszín lesz. És már kacsint is a cirkuszos néni a pult mögött (sárga haj, piros rúzs, általános tegeződés, lepattogzott körömlakk és valami meg nem nevezhető általános életigenlés: egyébként bírom), hogy biztosan tudjam, más is tudomást szerzett hétköznapi kis élvhajhászásaimról. És akkor már jöhet is a  kis belga szelet a kibuggyanó, sűrű meleg csokikával...