...mert már talán vége a télnek, megmoccantja rettenthetetlen testét,megremegteti ordas bundáját, kipislant, esetleg csak a fél szemével, és hirtelen nem is tudja hol a határ az álmai meg a valóság között, olyan sokat aludt. Na én is így vagyok most ezzel, tele volt, van a fejem mindennel, ami az utóbbi hetekben (na nem történt, ahhoz a GYES-es élet kevés), de legalább forgott bennem, mindenféle témákkal kapcsolatban. Úgyhogy lassan eljött a körmölés ideje.
Mostanában sokat olvastam nő és férfi viszonyáról mintha az égiek is küldték volna az ilyen cikkeket, állandóan belefutottam. Mindenféle emancipációról, meg Müller Péterről, meg cicás-bújásról, meg ezocuccokról szóló gondalatébresztőcskékbe. Úgyhogy lássuk, mi van az én saját tárházamban erről.
Ki kell jelentsem, én imádok nő lenni. Nem, senki ne gondolja, hogy nem jártam meg a poklok poklát, én is voltam megcsalva, elhagyva, kihasználva, és mégis! Nőnek lenni nekem hatalom. Valami olyan belső erő és titok forrása, ami mélyebbre mutat a férfiak fegyvertáránál. Ha magamba nézek, érzem Éva anyánk kíváncsi, lázadó, minden újat felfedezni akaró, incselkedő természetét. Merem állítani, hogy több közünk van egynémely mély és talán nem is tisztán jó erőhöz, mint a férfiaknak és azt is kijelenthetem, hogy ha ezzel élünk és nem visszaélünk, annak a másik nem részéről tiszteletteljes a fogadtatása. (Most eszembe jut egy klassz könyv: Mika Waltari-tól a Turms a hallhatatlan. Én ha úgy érzem, hogy cserben hagy a női mivoltam, elveszőben a varázserőm, eltűnőben a Hold-i énem, akkor lekapom a polcról és hirtelen én vagyok Arszinoé. Percek alatt átlényegülök.) Mert valljuk be, sok mindent elérhetünk egy-egy jó pillanatban időzített mosollyal, vagy egy formás vádli alatt koppanó tűsarokkal. Persze, persze most biztos sokan azt gondolják, milyen alantas dolog mellbedobással győzni akár a magánéletben, akár a munkában, de el kell ismerni ez a hatalom a nőké! Hát használjuk! Szerintem nagyszerű, hogy kivívtuk magunknak a (majdnem teljes) egyenlőséget a társadalmi életben és arra, hogy mindemellett meg kell tartanunk az ősfeladatainkat is (anyaság, a bizonyára gyűjtögető életmódból visszamaradt napi cekker hazahordás, főzés, takarítás) csak büszkék lehetünk. Nem mondom, hogy én néha nem csapnám földhöz a konyharuhát, hogy akar a fene kereső nő lenni, meg reggel 7-kor tűsarkúban betipegni az oviba, lelkifurdalással leadni a kölköt, majd bájos, pihent arckifejezést öltve teljes gőzzel dolgozni valahol, de azt tapasztaltam, hogy engem otthon akkor szerettek az éppen aktuális pasik, férjek, barátok, ha ezt letettem az asztalra. És én is úgy éreztem jól magam a bőrömben, hogy tudtam, hogy ha akarom a magam ura vagyok. Ja, hogy micsoda mocsokság, hogy nem alapvető jogunk a szeretet?? Ne felejtsük el, hogy párszáz éve még lehetőségünk sem volt bizonyítani, hogy rátermettek vagyunk és a női emancipáció kérdése még bőven nincs lezárva, kérdés mi lesz mondjuk kétszáz év múlva. Az biztos, hogy még nem járunk a végén. Ne felejtse senki, én mindig szubjektíve írok. De ha már így van, akkor simogassuk meg magunkat, hogy sikerült (ha sikerült)! Elárulom, hogy én naponta mantrázok. (Én így hívom.) Miközben takarítok, mosok, főzök, akkor mondogatom magamban: Húú, kisanyám ma is mi mindent meg nem tettél! De szuper erős csájé vagy! Egyébként amiben én még hatalmas női erőt látok, az összetartás lehetősége. Ez hatalom szerintem. Eldönteni egy egy krízishelyzetben, hogy én ezt a családot most összefogom, vagy nekem nem ér annyit. Én nem szeretem azt a kifejezést, hogy lenyelem az engem ért sértést, sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy így döntöttem (ha így döntök), hogy így, vagy úgy fogadom el a másikat és megértem az indítékait. És ezzel máris vállaltam a felelősséget és kiiktattam a másra történő ujjal mutogatást.
De azt hiszem a lényeg az, hogy mindegy hány esküvő, szertartás, gyerek, meg ház, meg mindenféle külső kötelem (igen, a gyerek is az), fontos hogy az ember lánya belül független maradjon és ezzel ne visszaéljen, hanem mint már mondtam, csak éljen. Elsősorban a maga, és ha úgy dönt, akkor a kapcsolat javára.
Úgyhogy NŐ vagyok, szeretek az lenni:
Tehát:
alkotok, varázsolok, simogatok, szeretek, cirógatok, szépítkezem, bujálkodom, kacarászom, élvezkedem.
és
dohogok, kétségbeesem, sopánkodom, elfáradok, kimerülök, mosok, főzök, takarítok, pelenkázok, leckét kérdezek, szülőire járok
aztán
összekapom magam, mantrázok, helyrehozok, változtatok, körmöt festek, magamba nézek, elismerek, elfogadok
mindezt belső bugyraim erejéből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése