Mint már említettem, könyvmoly vagyok, és vannak 120x olvasott bejáratott könyveim, depresszió ellen, életuntság ellen, "kifacsartcitrom vagyok" állapotra, stb. Hovatovább eléggé pörgős egyed is lennék, azt a mondatot, hogy "Rita megint hová rohansz?", naponta hallom, fel sem veszem. DE! Néha túlpörgök, ilyenkor szeretek lelassulni. Na erre is van könyvem, Perik Adrien Az asszony és a háza címmel, valamint szintén ettől a szerzőtől a Másik kert című mű. Ezeknek van is olyan fejezete, hogy lassítók (lassító pl. a kandiscukorral ivott tea, mert ugyebár először kiválasztod a fincsi teát amit éppen kívánsz, aztán meg a megfelelő méretű, formájú, színű kandiscukrot és mire az elolvad a teában be is lassulsz, tényleg).
Na ma lassulnék. Imádom ezeket a könyveket, szerintem kötelező olvasmány arra vonatkozólag, hogy hogy kell élni. Pazarul telített kreativitással, ötletgazdag, olyan súlyos és öblös a világa, mint egy antik francia fotelé.
Tehát lassulok. Ülök a kanapén, semmit sem csinálok. Nem izgatom magam, hogy a kicsi rázza mint az ördög az üdítősüveget, a narancslé spriccel szanaszét, persze beletapicskol, a zoknija csurom víz. Nem számít, őt nem izgatja, akkor minek aggódjam halálra magam, hogy "jaajmegfázikakölyök"!. ÁÁ.. Megvan! Pavlova tortát sütök! Na de drágám az ünnepi, drága finomság, nem a szarhegy közepibe való! Nem érdekel! Gyerünk! És megcsinálom! Isteni, hófehér, rajta a sok hab, meg a málna ahogy csurog le róla annyi van a tetején. Én ha meglátom, úgy nézek rá, mint ahogy a kankutyák szoktak Lizi kutyánkra mikor tüzel. Olyan "felfallakimádlaklégyazenyém" pillantással. Kész! Szuper!
Lassan megjön Középsőkém is. A narancstócsa maradt, az időközben megszáradt nedves zokni is. Békésen nézegetem, hogy az asztal alatt akkora a morzsahegy, hogy egy termeszvárnyi hangya jóllakna belőle. Már az sem zavar, hogy a Lányok (ezek a macskák minálunk) a mosdóban héderelnek. Hogy miért pont ott jó nekik?? (Azt minden macskás tudja, hogy a cipősdoboz az macskapalota. Nem számít mekkora, az összes macska tuti belepréseli magát. Ami nálunk még sztenderd favorit macskahely, az a ruhásszekrény mélye, a szennyesláda és a csap.) Szóval a tortamaradékok felett kitalálom, hogy ültetünk. Én, a Középső és a Kicsi. Mert a Nagy az nem sűllyed idáig, hogy a szarhegy tetején mocskos munkát végezzen, Fúúj. Úgyhogy szépen kipalántáltunk egy csomó paradicsomot, meg babot, meg dísztököt, meg cukkinit. Ja, nálunk a konyhakert a konyhapult félreeső szakaszán van.. Csorog le a sáros földpatak a fehér konyhabútoron, és mi hárman boldogan ásunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése