Kibújik a medve... és mi is az a nő??

...mert már talán vége a télnek, megmoccantja rettenthetetlen testét,megremegteti ordas bundáját, kipislant, esetleg csak a fél szemével, és hirtelen nem is tudja hol a határ az álmai meg a valóság között, olyan sokat aludt. Na én is így vagyok most ezzel, tele volt, van a fejem mindennel, ami az utóbbi hetekben (na nem történt, ahhoz a GYES-es élet kevés), de legalább forgott bennem, mindenféle témákkal kapcsolatban. Úgyhogy lassan eljött a körmölés ideje.
Mostanában sokat olvastam nő és férfi viszonyáról mintha az égiek is küldték volna az ilyen cikkeket, állandóan belefutottam. Mindenféle emancipációról, meg Müller Péterről, meg cicás-bújásról, meg ezocuccokról szóló gondalatébresztőcskékbe. Úgyhogy lássuk, mi van az én saját tárházamban erről.
Ki kell jelentsem, én imádok nő lenni. Nem, senki ne gondolja, hogy nem jártam meg a poklok poklát, én is voltam megcsalva, elhagyva, kihasználva, és mégis! Nőnek lenni nekem hatalom. Valami olyan belső erő és titok forrása, ami mélyebbre mutat a férfiak fegyvertáránál. Ha magamba nézek, érzem Éva anyánk kíváncsi, lázadó, minden újat felfedezni akaró, incselkedő természetét. Merem állítani, hogy több közünk van egynémely mély és talán nem is tisztán jó erőhöz, mint a férfiaknak és azt is kijelenthetem, hogy ha ezzel élünk és nem visszaélünk, annak a másik nem részéről tiszteletteljes a fogadtatása. (Most eszembe jut egy klassz könyv: Mika Waltari-tól a Turms a hallhatatlan. Én ha úgy érzem, hogy cserben hagy a női mivoltam, elveszőben a varázserőm, eltűnőben a Hold-i énem, akkor lekapom a polcról és hirtelen én vagyok Arszinoé. Percek alatt átlényegülök.) Mert valljuk be, sok mindent elérhetünk egy-egy jó pillanatban időzített mosollyal, vagy egy formás vádli alatt koppanó tűsarokkal. Persze, persze most biztos sokan azt gondolják, milyen alantas dolog mellbedobással győzni akár a magánéletben, akár a munkában, de el kell ismerni ez a hatalom a nőké! Hát használjuk! Szerintem nagyszerű, hogy kivívtuk  magunknak a (majdnem teljes) egyenlőséget a társadalmi életben és arra, hogy mindemellett meg kell tartanunk az ősfeladatainkat is (anyaság, a bizonyára gyűjtögető életmódból visszamaradt napi cekker hazahordás, főzés, takarítás) csak büszkék lehetünk. Nem mondom, hogy én néha nem csapnám földhöz a konyharuhát, hogy akar a fene kereső nő lenni, meg reggel 7-kor tűsarkúban betipegni az oviba, lelkifurdalással leadni a kölköt,  majd bájos, pihent arckifejezést öltve teljes gőzzel dolgozni valahol, de azt tapasztaltam, hogy engem otthon akkor szerettek az éppen aktuális pasik, férjek, barátok, ha ezt letettem az asztalra. És én is úgy éreztem jól magam a bőrömben, hogy tudtam, hogy ha akarom a magam ura vagyok. Ja, hogy micsoda mocsokság, hogy nem alapvető jogunk a szeretet?? Ne felejtsük el, hogy párszáz éve még lehetőségünk sem volt bizonyítani, hogy rátermettek vagyunk és a női emancipáció kérdése még bőven nincs lezárva, kérdés mi lesz mondjuk kétszáz év múlva. Az biztos, hogy még nem járunk a végén. Ne felejtse senki, én mindig szubjektíve írok. De ha már így van, akkor simogassuk meg magunkat, hogy sikerült (ha sikerült)! Elárulom, hogy én naponta mantrázok. (Én így hívom.) Miközben takarítok, mosok, főzök, akkor mondogatom magamban: Húú, kisanyám ma is mi mindent meg nem tettél! De szuper erős csájé vagy! Egyébként amiben én még hatalmas női erőt látok, az összetartás lehetősége. Ez hatalom szerintem. Eldönteni egy egy krízishelyzetben, hogy én ezt a családot most összefogom, vagy nekem nem ér annyit. Én nem szeretem azt a kifejezést, hogy lenyelem az engem ért sértést, sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy így döntöttem (ha így döntök), hogy így, vagy úgy fogadom el a másikat és megértem az indítékait. És ezzel máris vállaltam a felelősséget és kiiktattam a másra történő ujjal mutogatást.
De azt hiszem a lényeg az, hogy mindegy hány esküvő, szertartás, gyerek, meg ház, meg mindenféle külső kötelem (igen, a gyerek is az), fontos hogy az ember lánya belül független maradjon és ezzel ne visszaéljen, hanem mint már mondtam, csak éljen. Elsősorban a maga, és ha úgy dönt, akkor a kapcsolat javára.

Úgyhogy NŐ vagyok, szeretek az lenni:
Tehát:
alkotok, varázsolok, simogatok, szeretek, cirógatok, szépítkezem, bujálkodom, kacarászom, élvezkedem.
és
dohogok, kétségbeesem, sopánkodom, elfáradok, kimerülök, mosok, főzök, takarítok, pelenkázok, leckét kérdezek, szülőire járok
aztán
összekapom magam, mantrázok, helyrehozok, változtatok, körmöt festek, magamba nézek, elismerek, elfogadok

mindezt belső bugyraim erejéből.

Tökhülyevagyok.. vagy mégsem??!!

Trotilla 18 éves, öreg kék Ford. Éppen nincs indexe a drágámnak. Reumás biztos, vagy valami ilyesmi. Úgyhogy ésszel előzgetek, váltok sávot, sorolok át. Jó előre, hogy biztos ne bombázódjanak bele a hátsómba. (Persze persze nekem is volt szép kicsi piros nőcis újdonságos csilivili kisautóm, de a sváci frank az egekbe, autó meg a levesbe. Érti?? Maradt a Trotyi, amit különben nagyon megszerettem, és már csak nagy, fiús, kombi autót veszek, ha lesz pénzem, amibe a jövő hét is belefér.) Tehát furikázok haza, szépen sávot váltok, szól az zene, süt a nap, mi kell még? Mikor is.. Héé. Ez honnan került ide?? Cammog a marhanagy markoló előttem, rajta  a 25-ös matrica, na nem is megy többel. Kisorolni, előzni?? Tuti felkennek a szalagkorlátra. Na akkor bambuljunk. Kezemben a nemlétező cigi, már szívom is a semmit, a rádióban Michael Jackson Bad-je, kislány koromban nagy kedvencem volt, úgyhogy kívülről fújom. Tehát cigizem a semmit, ordítom a Badet, bambulom a (különben nagyon érdekes, látványos és különleges hangulatú) elhagyatott Vidámparkot és perceken át cammogok 20-szal. Nagyon jó! Tetszik! már akkor sem sorolnék ki ha lehetne, hova siet ez a sok ember?? Hééé! Nézelődjetek kicsit!

Lassulok

Mint már említettem, könyvmoly vagyok, és vannak 120x olvasott bejáratott könyveim, depresszió ellen, életuntság ellen, "kifacsartcitrom vagyok" állapotra, stb. Hovatovább eléggé pörgős egyed is lennék, azt a mondatot, hogy "Rita megint hová rohansz?", naponta hallom, fel sem veszem. DE! Néha túlpörgök, ilyenkor szeretek lelassulni. Na erre is van könyvem, Perik Adrien Az asszony és a háza címmel, valamint szintén ettől a szerzőtől a Másik kert című mű. Ezeknek van is olyan fejezete, hogy lassítók (lassító pl. a kandiscukorral ivott tea, mert ugyebár először kiválasztod a fincsi teát amit éppen kívánsz, aztán meg a megfelelő méretű, formájú, színű kandiscukrot és mire az elolvad a teában be is lassulsz, tényleg).
Na ma lassulnék. Imádom ezeket a könyveket, szerintem kötelező olvasmány arra vonatkozólag, hogy hogy kell élni. Pazarul telített kreativitással, ötletgazdag, olyan súlyos és öblös a világa, mint egy antik francia fotelé.
Tehát lassulok. Ülök a kanapén, semmit sem csinálok. Nem izgatom magam, hogy a kicsi rázza mint az ördög az üdítősüveget, a narancslé spriccel szanaszét, persze beletapicskol, a zoknija csurom víz. Nem számít, őt nem izgatja, akkor minek aggódjam halálra magam, hogy "jaajmegfázikakölyök"!. ÁÁ.. Megvan! Pavlova tortát sütök! Na de drágám az ünnepi, drága finomság, nem a szarhegy közepibe való! Nem érdekel! Gyerünk! És megcsinálom! Isteni, hófehér, rajta a sok hab, meg a málna ahogy csurog le róla annyi van a tetején. Én ha meglátom, úgy nézek rá, mint ahogy a kankutyák szoktak Lizi kutyánkra mikor tüzel. Olyan "felfallakimádlaklégyazenyém" pillantással. Kész! Szuper!
Lassan megjön Középsőkém is. A narancstócsa maradt, az időközben megszáradt nedves zokni is. Békésen nézegetem, hogy az asztal alatt akkora a morzsahegy, hogy egy termeszvárnyi hangya jóllakna belőle. Már az sem zavar, hogy a Lányok (ezek a macskák minálunk) a mosdóban héderelnek. Hogy miért pont ott jó nekik?? (Azt minden macskás tudja, hogy a cipősdoboz az macskapalota. Nem számít mekkora, az összes macska tuti belepréseli magát. Ami nálunk még sztenderd favorit macskahely, az a ruhásszekrény mélye, a szennyesláda és a csap.) Szóval a tortamaradékok felett kitalálom, hogy ültetünk. Én, a Középső és a Kicsi. Mert a Nagy az nem sűllyed idáig, hogy a szarhegy tetején mocskos munkát végezzen, Fúúj. Úgyhogy szépen kipalántáltunk  egy csomó paradicsomot, meg babot, meg dísztököt, meg cukkinit. Ja, nálunk a konyhakert a konyhapult félreeső szakaszán van.. Csorog le a sáros földpatak a fehér konyhabútoron, és mi hárman boldogan ásunk...

Hitélet

Amióta kinyitottam a bloggervilág kapuját, olyan kis gyöngyszemekre bukkantam, mint pl. a barokeszter.hu, vagy a tempty.hu, vagy a vidékiélet.hu. Folyamatosan töltődöm, inspirálódom, ötletelek, fortyogok, dézsányi kincsekkel lettem tele. Most pl. a pápa lemondásáról olvastam egy bejegyzést, majd ennek hatására kezdtem el gondolkodni, hogy miben is hiszek én?? Egyáltalán van nekem vallásom? Katolikus vagyok, mint a családom? Vagy evangélikus amivé én keresztelkedtem hajdani esküvőm előtt valamivel? (Amiből aztán egy jó kis válás lett, templomi esküvő ide vagy oda, cöccöcöcöccö..) Vagy netán buddhista? Esetleg a Titok című, szerintem már mindenki által ismert mű alapján hiszek ám én az Univerzumban tündérlélek? Sorolhatnám a többi vallást is, az iszlámot, a zsidót, vagy akár a scientológiai egyház tanait is, de sajnos nem vagyok annyira művelt és történeti tudásanyagom sincs olyan mélységgel, hogy erről érdemben írkálhatnék. (Ide kívánkozik egy megjegyzés: sok évvel ezelőtt annyiszor futottam bele a scientológiai egyház itt is ott is jelen lévő háttérmunkásságába, hogy kíváncsiságból beütöttem a Wikipedia-ba.  Tanulságos az ott közzé tett anyag, és el kell áruljam, (itt kérek elnézést minden egyháztagtól, tiszteletben tartva saját hitét) én szétröhögtem magam Xenu, a galaktika ura névre hallgató mitológiainak nevezett történetükön)

Úgyhogy nézzük csak saját lelkemet. Szögezzük le, hogy fentiek értelmében szívből fakadó vallásom nincsen (bár nyilván európai lévén a keresztény elemek hatnak rám leginkább), de hitem annál inkább. Rengeteg hézaggal és vakfolttal tarkított hit, de azért van néhány sarokpontja. Lássuk:

Hiszek Istenben (én így nevezem, nekem ez esik jól). Két elég racionális alapokból:
1. Szerintem a nagy ősbumm, és Darwin elmélete nem ellentétes a Teremtés történetével, hiszen mennyi a valószínűsége, hogy a részecskék épp úgy rendeződjenek össze, hogy abból valami új és plusz is szülessen, amit úgy hívnak Élet??
2. Az anyag nem vész el csak átalakul, ezt Einstein óta jól tudjuk, akkor ha meghalunk, kérdem én hová tűnik pl. a fantáziánk teremtő ereje? A többiről nem is beszélve.

És hogy hogyan hiszek?
Azt hiszem a tolerancia az alap nálam, tisztelem a hitedet úgy ahogy van, és kérlek tiszteld Te is az enyémet.

Hogy van -e halál utáni lét? Számomra a halál csak egy kapu. Meg vagyok győződve róla, hogy rettenetesen csökevényes képességekkel rendelkezünk a számtalan dimenzió érzékelésére. Valami olyasmi lehet odaát, amit itt és most képtelenek vagyunk befogadni.

Lélekvándorlás? Talán igen, talán nem, könyörgöm merjük kimondani ha valamiről nincs véleményünk! Az csak felemel, hiszen belátod hogy a tudás mérhetetlen tárháza mekkora és bizony porszemek vagyunk.

A Titok. Hát nem. Kérem szépen ez szerintem csak ötven százalékban igaz. Valóban van a gondolatainknak, szavainknak teremtő ereje, vigyázzunk ezzel és bizony éljünk vele, úgyhogy csak pozitívan, csak előre, csak szeretettel és megértéssel, de van Sorsunk is. És mindent nem lehet sajnos, ennek elfogadásából épülünk.

Ja és még valami. Hiszek a tapasztalatban és kifejezetten nem bírom, ha valaki elméleti alapokkal felfegyverkezve mond véleményt, nem beszélve az ítélkezésről,mert azt semmiképp nem állhatom. Szóval, majd ha csinálod, megélted, stb, akkor oszd az észt, szerintem. (Rám is vonatkozik persze.)

És hogy  mi  a véleményem ezen iromány gondolatcsíráját kiváltó történéssel, a pápa lemondásával kapcsolatban? Szerintem nagyon ideje lenne már szembenéznie a katolikus egyháznak egynémely dologgal (abortusz témája, (Hmm. Jó kis téma.) homoszexualitás témája és valami emberibb hozzáállást tanúsítani. Ha a pápa a saját belső hite és az egyház magatartásának ellentétei miatt mondott le, abszolút becsülendő. Mert az igazi okot csak Ő tudja ott bent, mélyen. Nagyon izgalmas lenne egy fiatalabb pápát látni a Vatikánban, egész friss szemléletváltást eredményez(het)ne.

Fentiek alapján a szabadságban hiszek. De jó!