Eskü, reggel bebetegedett a kicsim, a nagyjaim az apjukkal, úgyhogy hétköznap lévén tök egyedül vagyok, szerelmem, a kert meg gondozatlanul ebek harmincadjára hagyva szenved ( ?? végre nem basztatom, lehet bulizik) egyedül. Kertbuzi lettem. Vannak rózsatöveim, elájulok olyan színekkel, meg levendulám, meg kánnám ( a nagysosasszony, olyan beképzelt mint Medveczki Ilona, maga a tömény giccs, de imádom, annyira hivalkodó, hogy már átfordult a szépbe), meg kamillavirágom, meg mocsári mályvám, tenyérnyi vörös csodákkal, (már ha hajlandó hozni a nyomorult dög), meg pillangóvirágom, meg hajnalkám. Na azzal becsődöltem. Felfutott a büdös kurva az egekbe, már a szomszéd tujáit fojtogatja, virág meg egy szál se. Akkor minek ültettelek te mocsok??
Na szóval, este miután aprókám elszenderedett, felkaptam a kabátot, és gyermekeim bányászlámpájával a fejemen irány a kert! (Ja, nem mondtam, a kert picsányi. Olyan kis édes zuglói kurvadrága előkert, bassza meg az ég, hogy nem lehet valami kevésbé puccos helyen jó nagy kertem. Ollllan paradicsomfődem lenne, csuhajj!).
Szóval ottan állok ám a bányászlámpával a fejemen, enyhén ázottan a kertbe és lelkesen símogatom, becézgetem kicsi édes rózsikáimat, megint bimbóznak! Vazz ha valaki épp erre sétál! ÁÁ leszarom, sétáltassa csak a hülye hatvanezres pinanyalóját! Ki nem sz.. le mit gondol! Ja nekem is van ám kutyikám! Majj rakok fotókat eztán, megígérem. Kutyi fekete, apró, rettenetes bújos, amolyan igazi lánkakutya, hatalmas bogárszemekkel. Niccsen páppírja, minek is köllene??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése