bányászlámpa vazz...

Eskü, reggel bebetegedett a kicsim, a nagyjaim az apjukkal, úgyhogy hétköznap lévén tök egyedül vagyok, szerelmem, a kert meg gondozatlanul ebek harmincadjára hagyva szenved ( ?? végre nem basztatom, lehet bulizik) egyedül. Kertbuzi lettem. Vannak rózsatöveim, elájulok olyan színekkel, meg levendulám, meg kánnám ( a nagysosasszony, olyan beképzelt mint Medveczki Ilona, maga a tömény giccs, de imádom, annyira hivalkodó, hogy már átfordult a szépbe), meg kamillavirágom, meg mocsári mályvám, tenyérnyi vörös csodákkal, (már ha hajlandó hozni a nyomorult dög), meg pillangóvirágom, meg hajnalkám. Na azzal becsődöltem. Felfutott a büdös kurva az egekbe, már a szomszéd tujáit fojtogatja, virág meg egy szál se. Akkor minek ültettelek te mocsok??
Na szóval, este miután aprókám elszenderedett, felkaptam a kabátot, és gyermekeim bányászlámpájával a fejemen irány a kert! (Ja, nem mondtam, a kert picsányi. Olyan kis édes zuglói kurvadrága előkert, bassza meg az ég, hogy nem lehet valami kevésbé puccos helyen jó nagy kertem. Ollllan paradicsomfődem lenne, csuhajj!).
Szóval ottan állok ám a bányászlámpával a fejemen, enyhén ázottan a kertbe és lelkesen símogatom, becézgetem kicsi édes rózsikáimat, megint bimbóznak! Vazz ha valaki épp erre sétál! ÁÁ leszarom, sétáltassa csak a hülye hatvanezres pinanyalóját! Ki nem sz.. le mit gondol! Ja nekem is van ám kutyikám! Majj rakok fotókat eztán, megígérem. Kutyi fekete, apró, rettenetes bújos, amolyan igazi lánkakutya, hatalmas bogárszemekkel. Niccsen páppírja, minek is köllene??

Hát régen írtam, az biztos..

Miért is? Csak mert belemerültem a kutyaszarba. A GYES-es pénztelenségbe (bár mit is panaszkodom, a lábamon villog a 30 erzes Tommy, az újjamon klasszikus aranygyűrű, igen , kicsit öreges, de én pooonnntt illyet akartam, olyan Diana gyűrű féleséget, ami Kate Middleton kezén fityeg manapság. És nyaraláska is volt, itthon, de szépen, hami fincsi eszemiszom, vásárfia, miegymás. Úgyhogy kuss anyám.) De mégis  a napi mocsok itt van, sajnálom, nemvagyok egy olyan igazi anyatípus. Nekem napi kín a leves megfőzése és a rendrakás, meg a kamaszélet titkain való gyötrődés állandóan, mert persze azért tapintatosan, de tudnom kell mi a fene van nagymafla fiaim belsőjében. Na még mostanság is benne vagyok, mármint a kutyaszarban, de már azért töprenkedem, hogy ha majd eljön az idő ugyan mit is kéne dolgozni. Jaaaa!! és megcsináltam magam kis before I die listáját! Hát az kurva jó volt gyerekek! Először tényleg (olvastam ez mindenkinél így van) a sablonok, utazás, anyagiak, stb, de a második napon fuckycool ötleteim támadtak, egész feldobódtam. Mint pl.: végigmenni a 2-es villamos vonalán. Végre lefotózni a szép belvárosi kapukat. Meg örök imádatom tárgyait, a lepukkant gyárépületeket. Nem, neem vagyok hülye, kurva jók, a falak szinte ordítanak valami olyan életről ami eltűnt minden megnyilvánulásában, de ott voltak az emberek köztük, ott dolgoztak, szerelmesedtek meg, meg családidrámáztak és pletyóztak. Na szal illyenek.
Majjj Jövök!.
Ja ahhso! És nézzétek meg az Ádám almái filmet. Annyi gondolatot ébreszt, szerintem minimum 5x meg kell nézni, hogy összeálljon a kép belül.