Emberi képességek

Lassan ballagott haza, fáj már neki minden, a világ összes bánata a bőrébe szívódott, és úgy érezte nem adhat már semmi többet, nincs már miből, érzéketlenné vált teljesen, ó csak érjen haza, egy kis friss víz majd segít.
Akkor vette észre a porban fekvő kismajmot, kétségbeesetten vonyított anyja után, rühes volt, sebes is, ronda egy jószág. Továbbhaladt, a kismajom kétségbeesetten nyújtotta felé aszott kis kezét. Ó a nyomorult, hogy épp itt és épp most. Nem, nem bírja hallgatni, egész éjjel a fülében lesz a panaszos vinnyogás. Fáradtan hátranézett fáradt fényű, hatalmas fekete szemével, pislantott egy megadót ritkás pilláival, Megfordult. Port vert hatalmas szürke lába a föld közelében, fújtatott egy bosszúsat; ráncos, öreg, szürke bőre nyirkos lett. Aztán óvatosan felemelte hosszú ormányával azt a másikat. Látott tegnap az erdő mélyén egy hasonló családot.

22

És csak sétált fel, s alá, nézegette kékre festett körmeit, szorongatta izzadt tenyerében olcsó kis mobilját, lába körül sertepertélő kisfiát alig alig látta meg. Elmosódott víztömeg állta útját a játszótér zsivajához, többi trafikáló anyukájához vezető útján. Ó csak csörrenjen meg, Istenem, csak hívjon fel, csak kérlek kicsit szeressen, csak egy pici túlélő cseppecskét kérek... Fiatal ruganyos testéhez hozzátapadt erős súlyos haja, maga sem értette, hogy két szép zöld szeme közé honnan termett oda a súlyos két ránc. Hiszen két éve még... ó Istenem, látta magát, kerek fenekét, csodamosolyát, érezte a zene minden lüktetését összes csepp vérével, hallotta saját gyöngyöző kacaját, és ha behunyta a szemét még tudta érezni a csodálat tapintható tömegét maga körül.. De akkor hova?? Vagy mi is? Hova zuhant? Vagy egyszer csak felébred és elfelejti ezt a rossz álmot? A napi kínlódást a gyerekkel, aki sír és nyűgös, nem fejlődik ahogy kell, akihez semmi, de semmi türelme nincs, akit persze imád és szeret és ölel és etet, aki útban van s meghalna nélküle? Elmossa az eső a rettegett második hétvégéket, amikor már hajnalban görcsben a gyomra, hogy most jön, idejön, elviszi a gyereket, ODA, oda ahol ŐK élnek, és ahol neki semmi helye. Tegnap megjött a GYES. Talán felhívja, talán találkoznak, talán észreveszi majd rajta a yoghurt és a banán helyett vett csillogó rózsaszín felsőt és a virágos kiscipőt, talán.. Talán egyszer ő is érzi még az ételek ízét, látja a színek perzselő vakító erejét, talán remeg még a zene gyönyörére, talán egyszer kiszakad még belőle a bánat és az öröm fuldokló vulkánja, hiszen még csak 22..
Megcsörren a telefon.. és a víztömeg egy pár percre eltűnik, hallja az anyákat, a gyerekeket, a hinta nyikorgását, talán lesz egyszer neki is normális élete.