Idevetítem saját kis belső meséimet, amikkel túlélem háromgyerekes anyaként a napjaimat, felcsatolom a szárnyaimat és elrepülök, be a saját fejembe. Aztán persze véleményt is alkotok néha világunkról, bár ezt fenntartással teszem, lévén visszaolvasom pár évvel ezelőtti kinyilvánításaimat, szénné röhögöm magam néha. Hiába, változunk. Folyamatosan.
2013. június 17., hétfő
A Szepesi Niki könyv
Szándékosan nem olvastam el a neten, hogy miket írkálnak róla. Nem olvastam, mielőtt most ezt írom. Nem akarok még véletlenül sem alattomosan a tudat alattimba bekúszó kis előítéleteket. Persze, persze olvasok én sok szépet, pl. legutóbb Flaubert Bovaryné-ját (bocs, nem nézek utána a pontos helyesírásoknak, ahogy emlékszem úgy írom ide), nem tetszett. Unalmas, múltszázadi, számomra semmit mondó. Ezen már túl vagyunk. Olvastam, olvasom Gogoltól Az egy felesleges ember élete, című művet, na ebben van valami, mert masszívan depresszív és egyenlőre nem mond nekem semmit, de bekúszott a világa a fejembe, kvázi látom az utcát ahol játszódik, érzem az életérzést amit közölni akar, na akkor tudom, hogy ez itten kérem szépen egy mű. Ja és porondon van Lázár Ervin novellagyűjteménye a Masoko köztársaság, na abban vannak jók megint. De a Szepesi Niki. Szóval. Na igen egy nagy szenny. És mégis szívesen olvasom. A bulvár jellege miatt? Nem hiszem. Mert nem érdekel ki is valójában az a sok ember akivel Nikike orrba szájba, seggbe, mellbe baszik. Bocs, csak őt idézem. De a könyv jó, valamiért jó, velős és tömény, nem eszejátszós. Na igen, le lehet vérprimitívezni is ("... mi vagyunk a Facebook generáció, minket nem érdekel a múlt, Magyarország múltja sem...", mégis. Élesen rajzolódik ki belőle egy kemény nő (mert az!), kiszolgáltatottsága, küzdése. És egy kis rátekintés, mondtam már, hogy szeretem a csakazolvassa blogot. Nem, én nem értek vele egyet, én nem vagyok feminista. Most már végképp rájöttem, hogy nem, sokszor félre is teszem a blogot, mert annyira felhergel, hogy nincs rám pozitív hatással, de sok, rengeteg igazság van benne akkor is, a nők kiszolgáltatottságáról. Szóval ez a Nikike elejt egy két mondatot, amin ennek tükrében nagyot mosolygok, rajtunk nőkön: "...örültem, hogy Alejandrónál nem kell felhúznom a csipkebugyit, meg a szexi tangát, itt kényelmesen lehetek amibe akarok, nem kell megfelelni..." Na igen, az én is osztom, hogy egyenlőség nincsen férfi és nő között, de én vallom azt is, hogy a nőknek vannak fegyvereik, csak használni kell őket. Ugye. De vissza a könyvhöz. Nem vagyok még a végén, nem tudom mi lesz a kimenetel. De tetszik a csaj bevállalása, tetszik, hogy nem kertel és tetszik a teherbírása és munkabírása is.Hát egyenlőre ennyit.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)